Krémes |
2009 március 29., vasárnap 21:42 | ||||||||||
Kicsit nagyobbra, mint a tepsi alja, ugyanis sülés közben kissé összeugrik a tészta. Ráemeljük a megfordított tepsire, és előmelegített sütőben, 180 °C-on kisütjük őket. A kinyújtott nyers lapot villával szurkáljuk meg, mert a tészta a sütés folyamán felpúposodhat. Gyorsan sül, kb. 15 perc alatt, amikor pirosodik a teteje, akkor jó. A krémhez a pudingokat a 10 dkg cukorral és 2 dl vízzel (tejjel) csomómentesre keverjük. Egy nagyobb, kb. 5 literes lábasban (fazékban) 1 liter vizet (tejet) forralunk, ebben felfőzzük az előbbi masszát, majd beleforgatjuk a tojások fehérjének keményre vert habját, amelyben már a 20 dkg cukrot is elkevertük. Tovább forraljuk az egészet 3-4 percig. Rengeteg krém lesz belőle! Próbáljuk meg kézi habverővel elegyíteni óvatosan a habot a pudingos masszával, ugyanis telis-tele lesz az edény krémmel! A tészta egyik lapját a tepsibe fektetjük, erre öntjük a még meleg krémet. A felső lapot (amelyik szebbre sikeredett) szépen felkockázzuk, és így tesszük a tetejére, amikor már a krém kihűlt. A kockák mentén felszeleteljük, s jól megszórjuk vaníliás porcukorral. (Nassoló receptje)
|