2024 október 04., péntek

Mások maszatjai

Születésnap harmadszor - I. felvonás
2009 február 15., vasárnap 10:48
TúrótortaMúlt hét végén 3 kedves barátom összevont születésnapi partyra invitált kb. 80-ad magammal együtt

Ugyan az ő megállapodásuk az volt, hogy maguknak nem rendelnek tortát, én azonban úgy gondoltam, torta nélkül nincs születésnap, így összeállítottam nekik egy Ikea-tálca nagyságú túrótortát (hozzávalókból dupla adag), rajta 109 gyertyával. (Hárman összesen ennyi idősek)

Elég sokáig gondolkodtam rajta, hogy a gyertyakérdést hogy oldjam meg, egyrészt nem szerettem volna az átadás előtt "órákat" azzal tölteni, hogy a tortából sündisznót csinálok, másrészt ugyanez visszafelé sem tetszett annyira (időt tölteni a gyertyák leszedésével)
A zseniális ötlet végülis egy kolleganőm agyából pattant ki, aki azt javasolta, vegyek a virágboltban száraz oázist, és azt szúrkálhatom kedvemre gyertyákkal, ráadásul ha levesszük a tortáról, az nem néz majd úgy ki, mintha egy golyószóróval lőtték volna át.

Az oázist azért nem árt előtte becsomagolni némi alufóliába, mert eléggé porzik, valamint elkerülendő az esetleges meggyulladást.

Az ötletet nagyon díjaztam, mert a gyertyákat így sikerült már itthon beleszúrkálni az oázisba, továbbá a gyertyák elfújása után tényleg egy mozdulat az egész eltávolítása, és lehet szeletelni a tortát.

Add a comment
 
Születésnap másodszor
2009 február 15., vasárnap 10:08
Tavaly nyáron láttam a Tv Paprikán a bécsi túrótorta elkészítését. Lelkesen jegyzeteltem (akkor még nem jutott eszembe, hogy egy regisztrációval a netről bármikor hozzáférek a recepthez), hisz a túrótorta a tesóm kedvenc tortája, és alig vártam, hogy elérkezzen végre a Nagy Nap, amikor megcsinálhatom neki.
Nos, azt hiszem, kicsit beégtem vele, mentségemre legyen mondva, nem feltétlenül az én hibámból
A tévében ugyanis szó sem volt arról, hogy a tésztáját elő kell sütni, különben az egész elázik.
Murphy apánk most sem unatkozott, a másnapi Stahl konyhájában láttam egy remek ötletet, hogyan kerüljem el legközelebb a hasonló felsülést.

A receptleírásban már a saját tapasztalataim is szerepelnek.

Add a comment
 
Farsang
2009 február 11., szerda 23:51
Ha csibike nem kommentel, valahogy elsiklottam volna e jeles alkalom felett, pedig igazán nem ezt érdemli tőlem. (Évek óta szeretnék eljutni egy jelmezbálba, de eddig sajnos elkerült egy ilyen meghívás )

Választásom a túrófánkra esett, egyszerű, gyorsan megvan, és még az is bátran nekikezdhet, aki "fél" a kelt tésztáktól - merthogy a túrófánk nem kelt tészta.

Jó étvágyat!

Add a comment
 
Születésnap, búcsú, jó reggelt! :)
2009 január 20., kedd 22:03
Szilveszter után nem sok időm volt kipihenni a karácsonyi hajtást, egy Kedves Barátnak születésnapja volt, és mivel többször jelezte, hogy szívesen enne kakaós csigát, így gondoltam egy merészet, és sütöttem neki annyi csigát, ahányadik születésnapját ünnepelte.
Egy hét múlva Barátnőm és kis családja vette az irányt messzire, így nekik ez lett a búcsúajándék.
Tegnapelőtt pedig Orsika barátnőmmel csaptunk nálamalvós csajos "bulit", ő pedig tegnap reggel falatozott jóízűen a frissen sült csigákból.

Add a comment
 
Huszonnegyedik nap
2008 december 15., hétfő 18:29


Add a comment
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Lap 6/17